Galériák

Szalagavató

Mint minden tanévben most is megható pillanatoknak lehettünk tanúi, amikor a tizenkettedikes diákjainknak osztályfőnökeik feltűzték a szalagokat, hiszen ilyenkor szembesülünk először azzal, hogy egy újabb évfolyam diákjai hagyják el hamarosan az iskola falait.

 

A Kossuth utcai belvárosi református templomban az ünnepélyes bevonulás és a Himnusz eléneklése után Adamcsik Dávid, iskolánk lelkésze és vallástanára hirdetett igét.

Az igehirdetést ünnepi műsor követte, a végzős osztályok diákjai versekkel és dalokkal tették emlékezetessé szalagavatójukat. Ezt követően Ábrám Tibor igazgató úr fogalmazott meg néhány fontos gondolatot a szalagtűzés előtt álló diákjaink számára.

Az ünnepi gondolatok után az osztályfőnökök feltűzték a szalagokat a diákoknak, akik egy-egy csokor virággal köszönték meg eddigi áldozatos munkájukat tanáraiknak. A Szózat eléneklése után a szülők, rokonok, barátok elbúcsúztak, a tizenkettedikesek pedig közös szalagavató vacsorán ünnepeltek tovább, ahol az együtt eltöltött évek legemlékezetesebb pillanataiból készült kisfilmeket is levetítették.

A fotókat készítette:

Petrik Péter tanár, Horváth Csongor, Urbán Boglárka, Salétli Levente

Videó: Balla Olivér és Horváth Csongor

Galériák

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább