Galériák

Kárpát-medencei Középiskolás Vezetői Fórum Budapest

Február 24. és 26. között, a Rákóczi Szövetség szervezésében  megrendezett, Kárpát-medencei Középiskolás Vezetői Fórumon vett részt iskolánk.

Az esemény Budapesten került megrendezésre, ahol közel száz iskolából majd félezer középiskolás diák, és vezető tanáraik voltak jelen.

Február 24.-én, pénteken délután két óra magasságában érkeztünk meg a budapesti körszállóhoz. A regisztráció után elfoglaltuk a szobáinkat, amelyek csodás kilátása lenyűgözte a gyerekeket. Utána indult is a csapat a helyi vezetővel a Lónyay Utcai Református Gimnáziumba ahol a programok nagy részét és az étkeztetést bonyolították le a szervezők. Meghallgattuk Csáky Csongort, a Rákóczi Szövetség elnökét majd szerény vacsorával és ismerkedéssel zártuk az első napot. 

A szállodában pazar svédasztalos reggelit fogyasztottunk el, majd elindultunk a Kossuth Lajos térre, ahol is ünnepi megemlékezést tartottunk a kommunizmus áldozatairól. A Nemzeti Vértanúk emlékművénél Kövér László, az Országgyűlés elnöke is részt vett múltunk eme tragikus időszakának megemlékezésén. 

Visszatérve a Lónyay Utcai Református Gimnáziumba, elköltöttük ebédünket, azután kerekasztal-beszélgetések kezdődtek, amelyen vendégek voltak: 

Polus Enikő, mentálhigiéniás szakember
Kollár Lajos, orvosprofesszor, a Professzorok Batthyány Körének elnöke
Diller Kevin, a Mobilfox alapítója.

A beszélgetést Kiss Róbert Richard, kommunikációs és turisztikai szakértő vezette. Nagyon tanúságos volt ilyen kvalitású és tapasztalatú egyéneket hallgatni. Kérdések feltevésére is volt lehetőség, a gyerekek a fiatal, mobiltelefon innovációval foglalkozó Kevint kérdezték a legtöbbet. 

A vacsora után útra keltünk, és a Magyar Nemzeti Színházban megtekintettünk Wass Albert, 'Tizenhárom almafa' című nagyhatású színi előadását, melynek központi témája Trianon volt. A műben az időskorú, de zseniális Bodrogi Gyula színművészt is láthattuk. Ezután következett a kalandos és fáradtságos visszatérés a szálláshelyre.

Másnap ismét egy bőséges és pompás reggelivel indítottunk. Összecsomagoltunk és indultunk a Lónyay Gimnáziumba, ahol meghallgattuk Vass Vilmos oktatáskutató érdekes és szórakoztató előadását. A hideg élelem megszerzése után hazaindultunk.  

 

Nagy Nándor, Molnár János

nevelőtanárok

Galériák

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább