Galériák

Tanévnyitó 2018

„Gyarapodj a bölcsességben!”

Szeptember 2-án tartotta tanévnyitó Istentiszteletét a Lévay közössége, a Kossuth utcai református templomban.

 

Az új hetedik és kilencedik osztályos tanulók bevonulása és a Himnusz eléneklése után, igét hirdetett Domahidiné Darab Ágnes, iskolánk lelkésze. Az idei tanévre választott vezérigénk gondolata jelent meg az igei szolgálatban. Az Istentisztelet után az énekkar Halmos László: Minden földek Istent dicsérjétek, majd Vajda János: Istenes énekek részleteit adta elő Dr. Farkasné Sajó Márta zenetanár-kórusvezető vezényletével. Lisztóczki Péter 11. A osztályos tanuló Wass Albert: Vizek felett című versét szavalta el.

Ezután Ábrám Tibor Igazgató Úr gondolatait hallhattuk, aki kiemelte, hogy ez a tanév is eseményekkel teli és munkás év lesz. Majd megható pillanatok következtek: először az új kollégák, majd új diákjaink tettek fogadalmat.

A Szózat eléneklésével ért véget a tanévnyitó Istentisztelet.

A tanévnyitón rádiófelvétel készült, amely szeptember 9-én, vasárnap délelőtt lesz hallható a Kossuth rádió hullámhosszán.

 

Fotók:

Kovács Anna 11. a

Urbán Boglárka 10. c

Galériák

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább