Galériák

Református iskolák gálaműsora a Művészetek Házában

Idén hetedik alkalommal rendezte meg a Lévay házigazdaként a miskolci és a Miskolc környéki református iskolák gálaműsorát a Művészetek Házában tizenegy oktatási intézmény részvételével.

Október 17-én, délután öt órakor a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon vegyeskara nyitotta meg a gálaműsort Dr. Farkasné Sajó Márta zenetanár-karnagy vezényletével. Iskolánk képviseletében, házigazdaként Sipos Tamás nevelési igazgató-helyettes, vallástanár köszöntötte a vendégeket, református iskolákban tanító kollégákat, szülőket, a gálán fellépő diákokat.

Ezt követően Vargáné Dr. Balogh Judit az egri Eszterházy Károly Egyetem történeti intézete docensének reformációi megemlékező gondolatait hallhatta a közönség.

Évről évre tehetséges református diákokat láthattunk a gálaműsorokban szerepelni, az iskolákban tanórákon és tanórán kívül is számos formában tehetséggondozás történik. Ennek elismeréseként a Felső Magyarországi Református Intézmények Tehetségsegítő Tanácsa ebben az évben is átadta az „Év tehetséges intézménye” és az „év tehetséges diákja” címeket. Az Év tehetséges intézménye a Szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola lett, Az év tehetséges diákja díjat 14 éves korosztályban Gergely Zsófia, a Miskolc-Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda tanulója vehette át, valamint 15 - 19 éves korosztályban Varga Fanni, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon diákja kapta.

Az est hátralévő részében a diákoké volt a főszerep, akik a színpadon mutatták meg tehetségüket: hangszeres zenével, énekkel, tánccal, színdarabbal, verssel, népmesével szórakoztatták a közönséget. A gálaműsorban bemutatkoztak a Balázs Győző Református Líceum, a Csomasz Tóth Kálmán Református Alapfokú Művészeti Iskola, a Hernádnémeti, a parasznyai Pitypalatty-völgyi, a felsőzsolcai Kazinczy, a szirmai, a szerencsi református általános iskolák, valamint a miskolci Jókai, Diósgyőri és a selyemréti Szalay Sámuel református általános iskolák diákjai.

Írta: Barócsi Angéla média tanár

Fotók: Salétli Levente 10. C médiás diák

Géczi Máté 12. A

Galériák

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább