Versenyek a magyar kultúra napján

SZAVALÓVERSENY
 
2019. január 24-én rendezte meg a magyar munkaközösség a magyar kultúra napja tiszteletére hagyományos szavalóversenyét. A válogató jellegű megmérettetésen 18 diák vett részt, a legtöbben, nyolcan a 8. a osztályból. Magyar költők gyermek témájú versével kellett indulni, így különféle korokban született, sokféle hangulatú verset hallgathattak a résztvevők és a magyartanárokból álló zsűri. A legjobbak lehetőséget kapnak arra, hogy iskolánkat képviseljék a tavaszi megyei, országos, református versenyeken.

Arany minősítésben részesült, és az Áprily Lajos Országos Református Szavalóversenyen indulhat Bordás Dávid 11. a és Mátrai Judit 11.b osztályos tanuló.

Ezüst minősítésű lett Stenger Kristóf 9.a osztályos tanuló, aki a területi Tompa Mihály szavalóversenyen való indulás jogát nyerte el, valamint Rózsa Tibor 9.d osztályos tanuló, aki az általunk a Kárpát-medencei Református Gimnáziumok diákjainak istenes versekből szervezett versenyen indulhat.

Bronz fokozatot ért el Balpataki Bálint és Orosz Tímea 8. a osztályos tanuló, akik szintén a mi versenyünkön vehetnek részt.

Gratulálunk, és sok sikert kívánunk az elkövetkező versenyekre!

SZÉPÍRÓ VERSENY

2019. január 24-én délután két nyelvi verseny írásbelije is zajlott a Lévayban. 2 hetedikes és 3 nyolcadikos diák az ORSZÁGOS STYLUS SZÉPÍRÓ VERSENYre benevezve egy nyomtatott szöveget írt le gyöngybetűkkel. Közülük az iskola tanárai által legszebbnek tartott írást, Rőczei Gréta 8. a osztályos tanuló munkája jutott tovább. Így ő várja, hogy bejutott-e sz országos döntőbe. Reméljük!

Ugyanekkor 6 diák a Lotz János Országos Szövegértési és Helyesírási Verseny megyei döntőjébe jutva az aktuális feladatlapot oldotta meg. Közülük is bekerülhetnek az országos döntőbe a legjobbak. Bizakodunk!

Január végén Debreczeni Kata 10. b osztályos tanuló az Implom Országos Helyesírási Versenyen indult, ahol megyei 2. lett.

Gratulálunk neki és felkészítőjének, Lovász László tanár úrnak!

 

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább