Galériák

Cserkésznap a 7.a osztálynak

A pénteki napot a cserkészek társaságában töltöttük. Az eső miatt sajnos nem mehettünk ki a Bodnár Gábor cserkészparkba, ezért az iskolában maradtunk és ott tartották meg nekünk a programokat.

Elsőként „letáboroztunk” az imateremben, majd megnéztünk egy ismertető filmet, mely a cserkészet lényegét és történetét foglalta magába. Ezután következett az örsi foglalkozás, amikor is 6-8 fős csapatokra oszlottunk és így jártuk végig a különböző helyeken lévő állomásokat. Volt, ahol az örs közösen beszélgetett az általános cserkész tudnivalókról, vagy játszott valami jót. A cserkészcsapatból volt, aki kijutott a legutóbbi világtalálkozóra, és az ottani élményeiről mesélt nekünk az egyik etapnál. Egy másik helyen bemutatták egy cserkésztábor alapfelszereléseit és történéseit.

Ezeken a programokon nagyon jól éreztük magunkat, de itt még nem ért véget a nap! Mikor mindenki visszaérkezett az örsi foglalkozásról, kezdetét vette a társasjáték parti! Háromféle játékkal lehetett játszani, volt egy kézműveskedő csapat is. Nagyon jó társasok voltak, élveztük az izgalmas játékokat.

Következő, egyben utolsó (és szerintem legjobb) programként pedig játszottunk egy pörgős Kahoot! vetélkedőt. A témája a csekésztáboroktól a cserkészcsapat történetéig sok izgalmas kérdést tartogatott, amire nagyon ügyesen és gyorsan tudott válaszolni az osztály. Az első három helyezett pedig egy kis ajándékkal térhetett haza ezután a pörgős, élvezetes nap után.

Köszönjük szépen a programokat a 19. számú Bükk Cserkészcsapatnak!

Veres Vilmos

7.A

Galériák

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább