Út a tudományhoz - beszámoló

 

 

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott

Útravaló  Ösztöndíjprogram összefoglaló beszámolója

Iskolánkban, a Lévay József Református Gimnáziumban és Diákotthonban az ÚT-2020 „Út a tudományhoz” alprogramban két tanuló vett részt: Galán Gábor és papszász Péter 12.D osztályos tanulók. A kutatási program mentor tanára Molnárné Litványi Krisztina tanárnő volt.

Mindkét diák már  több éve részt vesz az iskolai  tehetséggondozó tevékenységben. Ennek keretében kapcsolatot tartanak több egyetemmel, kutatótáborral is. Így kísérletezéseiket  az egyetemi laboratóriumokban is elvégezhették.

A kutatási program tartalma:

Az Aspergillus nidulans fonalas gomba a molekuláris biológiai kutatások egyik legjelentősebb modellszervezete, amelyet számos ipari és egészségügyi szempontból jelentős Aspergillus faj közeli rokonaként írtak le. Az Aspergillus fajok számtalan élelmiszeripari jelenőséggel is bíró mikotoxint, azaz másodlagos anyagcsereterméket képeznek, amelyek különösen veszélyesek a növényi és emberi sejtekre egyaránt.

Az elmúlt években beszámoltak a tyrosol élesztő gombák virulenciájára gyakorolt hatásáról, azonban Aspergillus fajok esetén irodalmi adat még nem áll rendelkezésünkre. Így ezen téma keretében a tyrosol gombaélettani hatását vizsgáltuk A. nidulans fonalas gomba növekedésére és a szekunder metabolit spektrumára. Az Aspergillus nidulas modell organizmus segítségével szeretnénk megvizsgálni, hogy az aflatoxinnal rokon szterigmatocisztin képződését befolyásoló tenyésztési körülmények és kezelések milyen hatást gyakorolnak a szekunder metabolitok képződésére.

A sikeresen megvalósított elemek bemutatása Molnérné Litványi Krisztina tanárnő által

„A projekt minden, a tervben megfogalmazott elemét megvalósítottuk, de nem minden alkalmat tudtunk személyesen lebonyolítani. A tervezett időpontokban sajnos a járvány miatt nem állt módunkban minden alakalommal elutazni a Debreceni Egyetem TTK Biotechnológiai és Mikrobiológiai Tanszékére. Szeptember, október hónapban még személyesen részt vett Gábor a tanszéki konzultáción, és gyakorlatban végezte a kutatómunkát. Később, a járvány okozta zárlat miatt, az elvégzett kísérletek eredményeinek értékelésére már csak online konzultációk során volt lehetőségünk. Mivel a tavalyi tanév során már elvégzett Gábor egy teljes méréssorozatot, így az újabb eredmények, mérések, a már elvégzett kutatás referenciájaként szolgáltak. A kutatómunka éppen megfelelő fázisának elvégezése után, a mért eredmények alapján következtetéseket vont le a tanuló, segítségemmel értelmezte, majd a részeredményeket munkájában összegezte. A kísérleti méréseket egyetemi mentorunk, dr. Jakab Ágnes, és dr. Csillag Kinga segítségével, irányításával, és felügyeletével végezte Gábor. A jegyzőkönyveket, online levelezés során elküldtünk témavezetőnknek a tanszékre. Egyetemi mentoraink, az esetleges szakmai hibákat javították. Minden estben több értelmező kérdés, levélváltás nyomán alakult ki a végleges előadás, pályamunka. A középiskolában sok – sok gyakorlás követte a prezentáció bemutatását, a versenyre készülés során szintén az online térben dolgoztunk Gáborral, és Péterrel egyaránt.

 A TUDOK ÉKT Országos döntőjéből sikeresen jutott tovább Gábor, majd a Kárpát-medencei döntőben, ismét ZOOM konferencia keretében került sor, ahol már egy összevont szekcióban, nagyon magas színvonalú előadások között, II. Díjat kapott. Péter a kutatási terv tömbben mutatta be pályamunkáját, neki nem sikerült a továbbjutás, de jó tapasztalatszerzés volt a tanuló számára a diáktársak munkájának megtekintése is. Célja továbbra is az Óriás pöfeteg termesztésének megoldása házi környezetben.”

 

A projekt legsikeresebb elemei:

Galán Gábor eredményei:

  • Miskolci Egyetem EÜ KAR TDK versenyén, a professzorokból álló zsűri különdíjban részesítette
  • A Magyar Innovációs Tehetségkutató Versenyen pályamunkája dicséretben részesült.
  • Budai József Országos Református Feladatmegoldó Versenyen 8. helyezést ért el
  • Genetika-200 nemzetközi diáktudományos versenyen csapattársaival együtt III. helyezést értek el
  • Curie Országos Környezetvédelmi Emlékversenyen csapattársaival a döntőben, a feladatmegoldó versenyen 9. helyet szereztek, míg a környezetvédelmi poszterrel, illetve a prezentációval 2. helyezést értek el

 

 

Papszász Péter eredményei:

 

            •        Curie Környezetvédelmi Emlékverseny 2019 Területi Döntőben 2. hely

•        Curie Környezetvédelmi Emlékverseny 2019 Országos Döntőben Írásbeli tesztek eredménye alapján 9. hely

•         Curie Környezetvédelmi Emlékverseny 2019 Országos Döntőben Dokumentációban (prezentáció, és plakát) 2. hely

Mit adott nekünk az ÚT a Tudományhoz program?

Egy mondattal összegezhetnénk:

Ez egy hatalmas lehetőség, pedagógiai szempontból egy szóval tudnám összegezni: „DRIVE” a tanulók számára, amit a két következő Montessorri idézet példáz a legmegfelelőbben:

    „Minden gyermekben megvan a cselekvési vágy és a világmindenség megismerésének igénye, csak annak kibontakoztatását kell elősegíteni.”

    „Mindenki felemelkedhet, aki jól kamatoztatja a tehetségét, és mindenki részesülhet jutalomban, akár számos, akár egyetlen árva képességgel van megáldva.”

Hirdetmények

Elmarad az előkészítő foglalkozás

Tovább

Uszoda zárás

Tovább