A magyar nyelv napja a Lévayban

November 13-án a magyar munkaközösség a magyar nyelv fontosságának megőrzése érdekében az egész gimnázium diáksága számára nyelvi játékot hirdetett: 30 híres magyar író, költő, színművész, tudós, sportoló, tévés személyiség anagrammáit kellett megfejteni és beadni. A hét végéig szinte minden osztály megmozdult, és végül 33 helyes megfejtés született. A diákokat magyar ötössel jutalmazták a szaktanárok, ami nagy tetszést aratott.

November 15-én Széphalomban, A Magyar Nyelv Múzeumában bonyolították le az országos szépíró versenyt, amely döntőbe bejutott a 8. a osztályos Tar Georgina és a 9. a osztályos Hausel Veronika. Mindketten színvonalasan képviselték iskolánkat. Köszönjük!

November 16-án hagyományos „szépkiejtési” versenyt rendeztünk a 7-9. évfolyam legszebben olvasó tanulóinak. A 15 diák a magyar írók műveiből válogatva olvasta fel szabadon választott műrészletét, miután a kötelező Kosztolányi-prózán túljutott. A zsűri tagja volt – az iskola magyartanárai mellett – felkérve a Diósgyőri Református Általános Iskolából  Brozman Sándorné, a Jókaiból  Szendrei Csilla szaktanárok. A jó hangulatú verseny eredménye a következő lett:

            Arany minősítés: Kiss Boglárka 9. b

            Ezüst minősítés:  Éliás Endre 7. a

                                          Ruszkai Éva Klára 9. a

            Bronz minősítés: Balogh Evelin 9. c

                                         Tóth Boglárka 8. a

 

Gratulálunk!

 

November 16-17-én délelőtt rendhagyó irodalomórákon vettek részt a gimnázium tanulói. Csütörtökön a Miskolci Egyetem verskedvelő hallgatói szerelmes versekkel kedveskedtek, pénteken pedig a miskolci TIT szervezésében dr. Osváth Sándor nyugdíjas egyetemi tanár Ady-előadását hallhattuk. Köszönjük.

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább