Galériák

Természettudományos verseny eredmények

Január 26-án és 27-én iskolánk két természettudományos versenyt szervezett, ahol tanulóink is eredményesen szerepeltek.

A Csorba György természettudományos feladatmegoldó versenyt a régió általános iskolásainak hirdettük meg biológia, fizika, földrajz, kémia és matematika tantárgyakból. A több mint 150 jelentkező 3 levelezős fordulón vett részt és a legjobbaknak döntőt szerveztünk. A döntőn gyakorlati és elméleti feladatlapot töltöttek ki a versenyzők. Az idén újításként az elméleti feladatlapok digitális formában a REDMENTA nevű program felhasználásával készültek.
A 8. A osztály tanulói vettek részt a versenyen. Az eredmények a felkészítő tanárokkal:

Juhász Anna Boglárka biológia      Taskó Márta                         3. hely

Bereczki Anna               kémia          Molnárné Litványi Krisztina 5.hely

Stegner Kristóf              földrajz       Papp Róbert                         3. hely

Szilágyi Gyula               fizika          Petrik Péter                           6. hely

 

A Budai József biológia feladatmegoldó versenyen a Kárpát-medence református középiskoláinak közel kilencven tanulója vett részt. Az elméleti feladatok mellett gyakorlati feladatok is színesítették a versenyt. Tanulóink itt is szépen szerepeltek.

Galán Gábor            9.D         Molnárné Litványi Krisztina      5. helyezést

Zolnay Dominika     10.A       Kollár Enikő                               3. helyezést

Zákány Benjámin    12.A       Borosné Répási Rita és              6. helyezést
                                               Taskó Márta

ért el.

Mellettük Lovas László 11.D (Takács Judit) a legeredetibb feladatmegoldó külön díját kapta.

 

Gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanárainak az elért eredményekhez!

Galériák

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább