Galériák

XIII. Dr. Gárdus János megyei középiskolai angol nyelvi verseny

A „Jedlik Ányos” Tudományos Ismeretterjesztő Társaság 13. alkalommal szervezte meg idegennyelvi versenyét a Diósgyőri Gimnáziumban, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 9 – 12. évfolyamos középiskolás diákjai, valamint a 7-8. évfolyamos diákok számára angol nyelvből. Az iskolánk diákjai nagyon szépen szerepeltek.

A verseny az általános iskolásoknak egy fordulóból állt, nem volt szóbeli döntőjük.

A 94 induló közül Vona Szabolcs (8. A) osztályos tanuló a dobogóról lemaradva a negyedik legjobb, Stark Kolos (8. A) pedig a hatodik legjobb pontszámot érte el.

 A középiskolásoknak két fordulóból állt a megmérettetés. Az írásbeli versenyen szövegértési, nyelvhelyességi feladatokat, míg a szóbeli versenyen hallás utáni szövegértés feladatokat kellett megoldani, valamint emelt szintű érettségire jellemző témakörökben kellett vitázni párban .

 A 150 nevező közül következő diákok jutottak be a 22 fős szóbeli döntőbe:

Molnár Levente 10.D

Varga Márton 10.C

Minya Zénó 9.A

Tirpák Bettina 10.C

 

Molnár Levente (10. D) megszerezte a megyei 6. legmagasabb pontszámot, Varga Márton (10. C) a megyében a 7. legmagasabb pontszámot érte el.

Eredményeikhez gratulálunk nekik és felkészítő tanáraiknak:

Bőcsi Katalin (7-8. évfolyam), Sáfrány-Tóth Katalin, Kulcsárné Egeresi Enikő, Kollár Enikő (9-10. évfolyam).

Galériák

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább