Beköszöntő

Az újraindulás óta eltel negyedszázadban mindent a nulláról kezdve kellett fel- és kiépíteni a Lévayban. Sok-sok áldást tapasztaltunk meg! Elérkezettnek látjuk az idejét annak, hogy elkezdjük építeni, összefogni az öregdiákságot is; generációváltásban vagyunk, 2019-ben már harmadik éve annak, hogy fiatal-öregdiákjaink gyermekei érkeznek a Lévayba.

Ezen a felületen a végzős évfolyamokkal kapcsolatosan adunk közre tartalmat (ballagók névsora, a tablók képei, úrtavaló kiadvány), örömmel osztjuk meg egy-egy öregdiákunk történetét (és ide várjuk öregdiákjainktól a tartalmakat), itt tesszük közzé (a most először) és ezután minden évben megszervezésre kerülő találkozók összefoglalóját, valamint megismerhetik (hamarosan) az öregdiák alapítvány működését.

A tartalmak feltöltése folyamatosan történik. Sajnos nem minden évfolyam esetében bírunk a jelzett dolgokkal. Örömmel vesszük, ha a hiányzó tartalmak megküldésre kerülnek felénk - az összegyűjtésben kérjük szépen az öregdiákok segítségét is.

Hálát adunk öregdiákjaink életéért, szolgálatáért! 

„Az lesz az én Atyám dicsősége, ha sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek!” Jn 15,8

 

Hirdetmények

Gála Lévay 30.

Tovább

felvételi rangsorok 2024

Tovább