Csapatépítő a Diákpresbitériumban!

November 17-18.-án csapatépítő programokat tartott a diákpresbitérium Kisgyőrben.

A program célja az volt hogy a presbiterek jobban megismerjék egymást, összekovácsolódjon a csapat. Miután szerdán odaérünk,és elfoglaltuk a szállásunkat egy kis szabadidő következett,de utána kezdődtek a közös játékok .

 

A játékoknak a célja az volt,hogy figyeljünk egymásra,megismerjük egymást,és hogy tudjunk együtt dolgozni.

Miután a játékok lezajlottak,megjött a várva várt vacsora.A vacsora elfogyasztása után kezdődött az avatás.

A vírushelyzet miatt az előző években elmaradtak az avatások,ezért olyan presbitereket is kellet avatni,akik már akár két éve tagjai a szervezetnek.

Az avatást a 12.-es ,,öregpresbiterek” szervezték,és bonyolították le.

Az avatás hatalmas sikerrel zárult,és végül az ,,új presbiterek” fogadalmával zárult.

A csütörtöki nap 8 órakor kezdődött,a reggelivel,majd egy kis pihenés és pakolás után rögtön elindultunk a Kisgyőri kilátóhoz,viszont út közben megnéztük a református templomot is.

Miután felértünk a kilátóhoz, csináltunk képeket,a kilátóban is,illetve a szalmabálákon.(az utóbbin versenyeztünk is)

Miután visszaértünk szállásunkra,elkezdtük átbeszélni az év fontos dolgait,és beosztottuk a közeli eseményeket. Miközben mi beszélgettünk,az emeleten főtt az ebéd.

Ebéd után,már készültünk haza. Rendet raktunk a vendégházban,összepakoltuk a  cuccainkat.

Értékelve a csapatépítő két napját,szerintem nagyon jó volt,összekovácsolódott a közösség mégjobban.Új,9.-es presbiterként,kijelenthetem, hogy egy igazán befogadó,családias közösségre találtunk.

(Merucza Tibor Alex 9.c)

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább