Galériák

Cserkész napot tartottunk a 7. osztálynak - 2019

A 19.sz. Bükk Cserkészcsapat vezetősége szervezésében tartottunk cserkész napot a 7.A osztálynak. Köszönjük a szervezést és a beszámolókat is.

"A cserkésznap számomra mindig is egy kedves emlék lesz, hiszen nagyon élveztem ezt a napot. Az egész úgy kezdődött, hogy a cserkészek kíséretével, felmentünk busszal a Majális-parkba. A helyszín, ahol a programok lezajlottak, egy nagy füves terület volt, amit egy kis patak és sok fa övezett. A nap első programja egy baseball-hoz hasonló sport volt, amiben az egész osztály részt vett, ugyan két csapatra voltunk osztva. A játékot mindannyian élveztük, több meccset is lejátszottunk, a meccs után volt lehetőségünk focizni vagy kézműveskedni is.  Ezután a cserkészek beosztottak mindenkit egy őrsbe, minden őrsnek volt egy vezetője, a vezetők megtanítottak minket különféle csomók kötésére. Egy kvízjáték is volt, amiben a cserkészek tettek fel kérdéseket a cserkészettel kapcsolatban és nekünk válaszolni kellett. A napot egy számháború nevű játékkal zártuk, ami úgy zajlott, hogy két csapat volt, mindenki kapott egy papírt rajta egy négyjegyű számmal, a papírokat fel kellett kötni a fejünkre, és az volt a feladatunk, hogy olvassuk le minél több játékos számát az ellenfél csapatából. Miután a játék lezajlott, az egyik csapat leolvasta a másik csapat összes játékosának számát, elindultunk vissza az iskolába. A cserkésznap nagyon hasznos volt számunkra, hiszen jobban megismerhettük a cserkészeket, és a cserkészet történetét, és jól is szórakoztunk közben."

"Amikor pénteken gyülekező volt, azt hittem, hogy nagyon unalmas lesz, és hogy csak beszélni, beszélni fognak a cserkészetről. Azután mikor vége lett meg változott a véleményem. Busszal mentünk ki a cserkészparkba. Én már az utazást is élveztem, hiszen nem olyan volt, mint egy tanítási óra, hogy figyelj a tanárra, és legyél csendben. Itt is figyeltünk, de beszélgethettünk is. Mikor megérkeztünk lepakoltunk, és kezdetét vette a program. Először két csapatra osztottak minket, és máké-t játszottunk nekem ez tetszett a legjobban, és az első körben én lettem a dobó. Szerintem a másik csapat örült neki, mert mindig oda dobtam, ahova kérték, persze véletlenül. Amikor a csapatok cseréltek én azt is élveztem. Bár olyan béna voltam… De legalább szereztem egy pontot. Miután lejátszottuk megpihentünk, majd nehéz kérdés elé állítottak minket. Focizol vagy kézműveskedsz? Én meg néhány lány a fiúkkal fociztunk, a többiek pedig… Én fociztam. Nem tudom mit készítettek. Ezek után őrsökre szedtek minket szét, ahol tanultunk csomózni. És, hogy lássák mennyire figyeltünk, versenyt is tartottunk. Szerintem elég sok mindenre emlékezünk. Ezután ebéd, majd a legutolsó játék következett. Számháború. Az igazság az, hogy az elején kiestem, de nyertünk. De közben szabálytalankodás miatt lett két baleset. De szerintem ők is élvezték. Ezek után sajnos vissza kellett indulni, majd haza. Most már bánom, hogy egy napos volt."

 

Galériák

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább