Galériák

Erdélyben a 10/A-val

Nagyenyeden már nem először jártunk a Határtalanul program keretében, hiszen a Bethlen Kollégiummal régi, jó viszonyt ápolunk.

Fárasztó, de annál tartalmasabb programunk volt. A pályázat témája Arany János és a reformáció köré összpontosult.

Első állomásunk Nagyszalonta volt, ahol megnéztük az Arany emlékmúzeumot. Jártunk Tordán, Torockón. Megtekintettük Magyarigenben a gyönyörű, hófehér barokk templomot, és ellátogattunk Gyulafehérvárra is.

Vasárnap részt vettünk a nagyenyedi református istentiszteleten, délután megnéztük a várost, a kollégiumot, az iskolatörténeti múzeumot. Ez utóbbi nagy sikernek örvendett.

Végezetül elkészült a molinó is, amit még Magyarországon kezdtünk el közösen készíteni.

A két iskola, azon belül a két osztály közös munkája több szempontból volt tanulságos, és élményekben gazdag tíz napot tudhatunk magunk mögött.

Köszönjük az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott Határtalanul pályázatban való részvételi lehetőségünket, és az iskola támogatását.

Irlandáné Iványi Anna

Galériák

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább