Galériák

Idén huszonkettedik alkalommal szólalt meg az „ötágú síp”

Pénteken délután immár huszonkettedik alkalommal rendezte meg a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon a Művészetek Házában a „Szólj ötágú síp!” kulturális, kapcsolatépítő és erősítő, hagyományőrző, a magyarságtudatot megerősítő programot. Ennek keretében minden évben az elszakított országrészek valamelyikéből érkeznek a meghívott vendégek, idén Erdélyből, Kolozsvárról jöttek a vendég diákok és tanáraik, az Apáczai Csere János Elméleti Líceumból.

A műsor a Lévay vegyes karának a szolgálatával kezdődött, Dr. Farkasné Sajó Márta ének-zene tanárnő, karnagy vezényletével Berkesi Sándor: Magyar ének, Mely igen jó az Úristent dicsérni című szerzeménye hangzott el. Ezt követően Ábrám Tibor igazgató köszöntő gondolatait hallhattuk, aki elmondta, hogy a „Magyar ének” refrénje tanít minket hálát adni Istennek, hogy megtartotta magyar népünket itt a Kárpát-medencében, és ha ma még szétszórva is, de egyre határozottabban szólal meg az ötágú síp, akár az egyházkerületeink együttműködése, akár intézményeink találkozása, akár a cserediákprogramon keresztül, vagy a „Határtalanul” pályázat keretei között.
 
A vendégek nevében Adorjáni Mária tanárnő köszöntötte a Lévay közösségét és a meghívott vendégeket. A magyar- és nemzetközi musicalirodalom ismert dallamai csendültek fel a diákok előadásában, akik évről-évre színpadra állítanak egy-egy musicalt a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében. A Szabadi Ildikó vezetőtanár által felkészített diákok olyan mindenki által ismert musicalekből adtak elő részleteket, mint a Hair, a Rebecca, a Rómeó és Júlia, a Mozart, az Elisabeth, a Monte Cristo grófja, a Made in Hungária, A dzsungel könyve vagy épp a Diótörő és Egérkirály. A műsort a Lévay néptáncegyüttesének, a Kösöntyűnek a produkciója is színesítette a délután folyamán.
 
A kolozsvári diákok nagyon színvonalas, szórakoztató műsora után a rendezvény zárásaként Bordás Dávid, a Lévay diákigazgatója köszönte meg a vendégeknek azt, hogy eljöttek és egy nagyszerű élménnyel gazdagították a lévaysokat, majd közös énekként az Ismerős Arcok Nélküled című száma csendült fel, ami a program legmeghatóbb pillanata volt.
Szombaton a „Szólj ötágú síp!” rendezvény folytatásaként a Kárpát-medencei Református Szavalóverseny zajlott a Lévayban, ahol a legszebb Istenes versek hangzottak el diákok előadásában.
 

A videót készítette: Horváth Csongor 10. C médiás diák

A fotókat Urbán Boglárka 10. C médiás diák és Kováts Anna 11.A készítették

Galériák

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább