Galériák

Közösségi hétvége a kollégiumban

Már hétközben elkezdődtek a programok. Az elsősök egész héten vicces ruhában közlekedtek.  Előre megadott témákból vizsgáztatták őket a végzős diákok, amire gyűjtötték a pontokat. Több alkalommal tartottak nekik esti tornát, amit láthatóan élveztek is. Az egyik este érdekes feladatokat kaptak. Be kellett mutatniuk ének-és tánctudásukat a Just Dance alkalmazás segítségével.

Hétvégén a gyerekek a kollégiumban maradtak, és a kampánnyal, sétákkal, filmvetítéssel,  és tanulással telt el az idő.

Vasárnap négy csoport Telkibányára utazott, ahol egy ökogyülekezet fogadta őket istentisztelettel és érdekes programokkal. Három csoportnak Tokaji hajókirándulást szerveztünk, egy csoport pedig Miskolcon a Kossuth utcai templomban vett részt az istentiszteleten.

Végül kedden, az elsősök avatása zárta a programsorozatot. A tornacsarnokban szellemi és ügyességi feladatokat kellett megoldaniuk. A legjobb eredményt elért csapat jutalmat kapott. Szintén díjaztuk az év elsős fiú és leány diákját a héten nyújtott teljesítménye és összegyűjtött pontjai alapján.

Az idén az év elsős leánya Rőthy Margaréta, az év elsős fiúja pedgi Szaniszló Dániel lett.

Összességében jól sikerült, érdekes hetet zárhattunk.

                                                                                                                      Petrik Péterné

                                                                                                                      Fotó: Vaszily Hanna,Petrik Péter

Galériák

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább