Galériák

Közösségi kirándulás

Október 3-án a közösségi hétvége keretein belül jó pár diák kimozdult a kollégium falai közül. 

 

Első úticélunk Tarcal volt, ahol egy kiadós séta után megcsodáltuk az Áldó Krisztus szobrot. A fenti kilátás elragadó volt, persze a lentebb található bányató sem szűkölködött látnivalókból.

Fél óra utazás után megérkeztünk második állomásunkhoz, Tokajhoz. Itt egy kis szabadidő, ebéd és képek után részt vettünk egy 1 órás hajó túrán a Bodrog- Tisza közén, ahol bemutatták a folyó és környéke élővilágát, életét.  A hajó túra végeztével egy fagyival zártuk a napot, és visszaindultunk a kollégiumba.

Ezzel egyidőben a 4. és 6. csoport a napot Miskolcon töltötte. Délelőtt a Kossuth utcai templomban Istentiszteleten vettek részt. Kora délután pedig a diósgyőri városrész nevezetességeivel ismerkedtek. A programot kellemes, szép időben, a Tündérkertbe való látogatással, sétával fejezték be.

                                                                                                                             Kalla Dominika

                                                                                                                             Fotó: Petrik Péter

Galériák

Hirdetmények

Gála Lévay 30.

Tovább

felvételi rangsorok 2024

Tovább