Galériák

Március 15.-i megemlékezés

„Magyarország az én kedves szép hazám…”

… csendült fel az ének március 11-én az ünnepi díszbe öltöztetett Avasi templomban, ahol lévays közösségében emlékezett meg az iskola az 1848. március 15-ei történésekről.

A 10.D reál tagozatos osztály sokszínű ünnepi műsora versekből, rövid színjátékokból, naplójegyzetekből, közös éneklésből, népdalokból és néptáncból állt. A történések menetét forradalmi vers- és dalbetétek szakították meg.

Az egykori esős napra utalva a résztvevők kokárdaszínű esernyőt tartottak a fejük fölé, és a forrongó tömeg együtt ünnepelte a 12 pont felolvasását az Úrasztala előtt. A műsort személyessé és hitelessé a felolvasott emlékiratok, naplóbejegyzések tették, amelyek bátor korabeli férfiak és elszánt, harcba álló nők tollából származtak. Az osztály néptáncos diákjainak saját koreográfiája még emlékezetesebbé varázsolta az eseményt: a páros táncok és a verbunk is maradandó élményt nyújtott. A szabadság ünnepén a szereplők tavaszi virágot, tulipánt ajándékoztak a résztvevőknek, amely virág a műsor egyik visszatérő szimbóluma volt. Az érzékenyítés jegyében két tanuló az osztályéneket az Úrasztalánál fehér kesztyűben jelelte, az osztályt pedig az osztálytársak népes zenekara kísérte.

A hűvös péntek reggel meghallgathattuk Balla Regina (9.C) megrendítő énekét Hej tulipán címmel, amelynek üzenete ma is aktuális. A lelkes kishuszár szerepét Simon Előd (7.A) játszotta.

A műsorban a kreatív, tehetséges osztály felkészítését Sáfrány-Tóth Katalin (forgatókönyv) és Orosz-Tokár Edina (ének) tanárnők segítették.

A műsorról készült video megtekinthető a https://www.youtube.com/watch?v=7c93FFBSdQA linken

Galériák

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább