Szép siker a szónokversenyen

Ebben az évben már 12. alkalommal rendezték meg a Miskolc Város Ifjú Szónoka című regionális versenyt, melyen iskolánk ismét nagyon szép sikert ért el.

A Miskolc Megyei Jogú Város és a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara által szervezett versenyen az idei évben Berzsenyi Dániel gondolatát választották témának:

"Minden órának leszakaszd virágát,... S élj az idővel!"

A szabadon előadott beszéd után a versenyzők egy rögtönzéses feladatot is kaptak, s a rangos zsűri e kettő alapján értékelte a tanulók teljesítményét.

Kovács Botond Álmos iskolánk 11.A osztályos tanulója az előkelő 4. helyezést érte el.

Felkészítő tanára: Lovász László

Külön öröm volt számunkra, hogy meghallgathattuk a tavalyi verseny győztesének, Harsányi Milánnak a szónoklatát, aki az országos Kossuth Szónokverseny különdíjazottja volt. Iskolánk volt diákja jelenleg a ME ÁJK hallgatója.

Gratulálunk és további sok sikert kívánunk minden résztvevőnek!

 

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább